
|
|
|
|
Liliom 'Reinesse' - Virághagyma
A Liliom 'Reinesse' tövenként akár 15-20 virágot is hozhat. Ez az egyik oka annaki, hogy ez a szabad virágzású liliom az egyik legkeresettebb növény a Bakker kínálatában. Gyönyörűen mutat mind virágládában, mind pedig virágágyásban. Vágott virágnak is kitűnő.

Rendelési lehetőségek


A liliomhagymákat tavasszal ültesse el körülbelül 12-15 cm mélyre, egymástól nagyjából 15 cm távolságra (ládában és ládában 10 cm is elég). Olyan területet válasszon, amelyet részben, vagy teljes egészében napsütés ér. Ásson egy nagyobb gödröt, majd tegye bele a hagymákat úgy, hogy felfelé nézzenek. Ültetés után rögtön öntözze meg. Megfelelő vízellátás mellett ládában is jól fejlődik. A 'Reinesse' liliom a savas talajt kedveli, azaz nem szívlelei a meszes talajt. A táptalajt komposzttal vagy marhatrágyával javíthatjuk. Amíg hideg a talaj, addig nyugodtan ültethetünk köré örökzöldeket. A liliomok évekig megmaradnak ugyanazon a helyen.
A Liliom 'Reinesse' nagyszerűen kombinálható más növényekkel.A Liliom 'Reinesse' a hűvös földet kedveli. A Bakker azt ajánlja, hogy ültessen apró növényeket a gumók köré. A kert szélében remekül megfér a Dianthus Deltoides-szal és a Campanula Portenschlagiana-val.
A gyönyörű, hófehér Liliom 'Reinesse' az ázsiai liliomok családjába tartozik, és a nyár elején virágzik. A virágai eléggé nyitottak, és felfelé néznek. Ez egy törpeliliom fahta, tehát a szára nem nő meg túl hosszúra. A növény elég erős és kompakt ahhoz, hogy cserépben is tartsuk.
A Liliom vágott virágnak is kiváló.A Liliom 'Reinesse' tökéletes vágott virág. A kora reggeli időszak a legjobb a virág szedéséhez. Vegye le az alsó leveleket, majd tegye kézmeleg vízbe vágott virághoz való tápoldattal. Erős szárának köszönhetően a Liliom 'Reinesse' jól tűri a különböző időjárási viszontagságokat.
A Liliom 'Reinesse' a növekedési szakaszban rendszeres öntözést igényel. Gyakran öntözzük a Liliom 'Reinesse'-t virágtáppal! [link] A liliomhagymák eléggé kemények. Hidegben célszerű a lilommal beültetett területet lehullott falevelekkel betakarni. A cserépbe ültetett lilomok is igen kényesek a fagyra. Ezért célszerű a cserepeket erre az időre áthelyezni egy hűvös, de fagymentes helyiségbe. Ez biztosítja a Liliom 'Reinesse' áttelelését.
LiliombogárA liliomok gyakran szenvednek a liliombogaraktól, amelyek aprócska, piros színű bogarak. Szedje le ezeket a bogarakat a liliomról, így megakadályozhatja, hogy a bogarak megegyék a liliom leveleit.
Jellemzők