
|
|
|
|
Kerti Ciklámen - Gumó
A Kerti Ciklámen (Cyclamen hederifolium) márványos mintázatú levélzete a virágzási időszakban fejlődik ki, és egész télen zöldell. A mutatós rózsaszín és mélyrózsaszín virágok igen masszívak. A Kerti Ciklámen egy igazán tökéletes kerti virág, mert csak az évszak végén borul virágba. Az ültetést követően hosszú éveken át hagyhatja a növényt azon a helyen, ahová elültette.

Rendelési lehetőségek


Amint megkapta tőlünk a Kerti Ciklámen hagymáit, máris elültetheti azokat a földbe, körülbelül 5 cm mélyre. Ha mégsem ültetné el azonnal, mindenképp fagymentes helyen tartsa őket. A cserépbe ültetett virághagymák rendszerint nem tűrik jól a kemény fagyokat. Alaposan lazítsa fel a talajt, majd a hagymákat a hegyes csúcsukkal felfelé ültesse el. Ezután töltse fel teljesen a gödröt, és ügyeljen arra, hogy senki ne tapossa össze a frissen ültetett hagymák felett a földet. A Kerti Ciklámen a humuszban gazdag, jó vízelvezetésű földben, egy védett helyre – fák és cserjék tövébe – ültetve fejlődik a legjobban. Ez a növény ugyan lassan honosítható meg, de igazán lenyűgözően mutat, amint megjelennek az apró virágai.
A Kerti Ciklámen hagymáit a kertbe ültesse el.A Kerti Ciklámen apró virágai különösen szépen mutatnak, amennyiben nagyobb csoportokban ülteti el a növényt. Ültesse a Kerti Cikláment más növények, így például a Pulmonaria társaságába, esetleg ültessen néhányat a lombhullató cserjék mellé. A Kerti Ciklámen színe és szépsége a kertbe ültetve nagyszerűen kiegészíti a legtöbb virágot és növényt.
A Kerti Ciklámen természetes élőhelye a Földközi-tengert környező országokban található. A növény virágai a nyár végén nyílnak, a virágzási idő pedig rendszerint egészen októberig eltart. Az első virágok még a levelek megjelenése előtt láthatóvá válnak. A virágzási idő után a csodaszép, szív alakú levélzet egészen tavaszig megmarad. A Kerti Ciklámen levelei a Borostyán leveleire hasonlítanak.
A Kerti Ciklámen hagymáit könnyen meghonosíthatja és éveken keresztül hagyhatja ugyanazon a helyen, ahová elültette őket. A kedvező fejlődés érdekében a Bakker azt javasolja, hogy rögtön a virágzási időt követően locsoljon Bakker-féle, a hagymák számára kifejlesztett műtrágyát a növény leveleinek tövébe. Ezáltal biztosíthatja a következő évre a Kerti Ciklámen intenzív fejlődését. A téli hónapokra takarja be a Kert Ciklámen töve körül a földet egy réteg komposzttal. A száraz időszakokban gyakrabban öntözze a növényt.
Jellemzők